Online Marketing: Mit szervezhetsz ki és mit tarts házon belül 1. rész

A marketing kiszervezés, vagy házon belüli csapat építése a jobb döntés?

 

Minden cégvezető munkája során elérkezik az a pillanat, amikor a cég online marketingét illetően kell stratégiai fontosságú döntést meghozni. Sokszor a cég jövője és a karriered múlhat azon, hogy helyes döntést hozol-e. Szerencsés esetben van egy szakmailag kiemelkedő marketing vezetője a cégnek, akivel közösen határozhatok ebben a kérdésben, de a felelősség akkor is az ügyvezetőé.

Megbízzunk egy full-sevice ügynökséget, akik a marketing stratégia alkotástól kezdve, annak végrehajtásáig mindent kézben tartanak? Saját marketing csapatot fejlesszünk, vagy pénz hiányában kénytelen leszek én mindent megtanulni? Melyik a jó irány?

Sajnos nincs egy jó válasz. Néha a kiszervezés vezet eredményre, néha a házon belüli csapat hozza az elvárt sikereket és van úgy, hogy a kettő kombinációja (hibrid modell) lesz a megfelelő.

 

Online Marketing Stratégia

Online Marketing Stratégia

 

Ebben a bejegyzésben megpróbálok rávilágítani azokra a fő szempontokra, melyek mentén meghozható a jó döntés, de mielőtt belemerülünk, nézzük meg, hogy melyek azok az online marketing területek, amelyekről szó lesz:

  • web design
  • webfejlesztés
  • keresőoptimalizálás (SEO)
  • kattintás alapú hirdetések (PPC)
  • tartalom marketing
  • email marketing
  • közösségi média marketing
  • affiliate marketing
  • konverzió optimalizálás és analitika
  • online PR
  • mobil marketing
  • video marketing
  • brand management
  • lead generálás

A felsoroltak közül mindegyiket profi módon kell művelnünk 2016-ban ahhoz, hogy növekedni tudjunk a saját iparágunkon belül.

Nézzük a szempontokat:

Először megvizsgáljuk a kérdést a cég költségvetése oldaláról, majd általános szempontok alapján, végül a legfőbb területekre külön-külön is kitérünk.

 

Marketing kiszervezés a marketing költségvetés alapján:

 Kevesebb, mint nettó 100.000 Ft/hónap

Ismerem a helyzeted, én is jártam már a cipődben, nem is egyszer és bevallom nem volt kényelmes. Sajnos ennek a pénznek a háromszorosából sem lehet felvenni egy olyan T-szintű marketingest (full-stack marketinges, vagy growth hacker elnevezésekkel találkozhatsz még), aki egyszemélyes hadseregként növekedési pályára állíthat és különben is Magyarországon ritka, mint a legális milliárdos. Marad a kiszervezés?

Nincs jó hírem: Bárki, aki ennyiért el akar neked adni SEO-t, PPC-t, vagy bármelyik marketing-szolgáltatást a fentiek közül és növekedést ígér cserébe, az elteszi a pénzed, miközben úgy tesz, mintha dolgozna egészen addig, amíg meg nem szünteted vele a kapcsolatot és még ő fog megsértődni. Te pedig minimum pár százezer forinttal leszel rövidebb addigra. Rengeteg ilyen cég, vagy „szakember” van a piacon, nem nehéz belefutni. Az üzleti modelljük abból áll, hogy nagyon jó értékesítőket alkalmaznak, akik a hozzá nem értést kihasználva, rábeszélik az ügyfelet a szerződésre, aztán majd lesz valahogy. Leginkább sehogy. Rengeteg kisvállalkozással kötnek szerződést és bár a lemorzsolódás óriási, ők mégis nagyon jól keresnek.

Egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy képzed magad és csinálod egyedül, ameddig el nem jutsz a következő szintre. Egy következő bejegyzésben majd részletesen foglalkozom azzal, hogy mivel érdemes kezdened és hol.

 

Nettó 100.000 Ft – 1 millió Ft/hónap

A teljes kiszervezéshez, vagy saját csapathoz még kevés lesz, de ekkora költségvetéssel már mindkét irányba el lehet indulni.

Az online marketing alapja egy korszerű weboldal. Ennek részletes leírása egy külön blog bejegyzést érdemel (hamarosan eljutok odáig is). Előjáróban annyit, hogy függetlenül attól, hogy házon belül fejlesztitek, vagy egy fejlesztő céget bíztok meg, egy független tanácsadót mindenképpen bevonnék a tervezéshez. Ez túl összetett feladat ahhoz, hogy egy web-fejlesztő cég sikeresen megbírkozzon vele. ( UI, UX, SEO)

 

Weboldal redesign

Weboldal redesign

 

Kiszervezés esetén mindenképpen egy INBOUND MARKETING ügynökséget, vagy szakértőt bíznék meg, akik a weboldalt is elkészítik, de a terveket mindenképp rájuk bíznám még akkor is, ha ragaszkodunk a saját, vagy a bejáratott fejlesztőhöz.

Ha saját munkatársat vennénk fel, akkor olyan T-szintű marketingest keressünk, aki ért egy WordPress oldal összerakásához és profi a keresőmarketing, valamint a tartalommarketing területén, az pedig külön jó pont, ha a PPC kampányok lebonyolításában is kiváló. Ha ez utóbbi hiányosság, azt még mindig kiszervezhetjük, azon a területen bőven találunk külső segítséget itthon is. A T-szintű marketinges az analitikához és a közösségi média marketinghez is ért.

Ha jól döntöttünk, akkor hamarosan jelentős növekedésnek indul a forgalom és a marketing büdzsé is megtöbbszöröződik.

 

Nettó 1 millió Ft – 10 millió ft között/hónap

Ez a klasszikus közepes marketing költségvetés, a közép – és nagyvállalatok szintje. A cégek előtt kezdenek megnyílni a kapuk, mindhárom lehetőség adott (kiszervezés, házon belüli marketing csapat, hibrid modell), de leginkább ez utóbbi a jellemző. Nehéz megmondani, hogy melyik a legjobb módszer, talán nincs is egyértelműen jó válasz. Egy reklámügynökség nyilván a kiszervezés mellett hoz fel több érvet és akadnak olyanok is, akik a teljes házon belüli marketing teamre esküsznek.

 

A marketing kiszervezése általános szempontok alapján.

 

Érvek a marketing kiszervezése mellett

A legfontosabb érv a marketing külső ügynökséghez való kiszervezése mellett kétségtelenül az, hogy így minden idő és erőforrás az üzlet egyéb területeire fordítható, amíg az ügynökségi partner azt tesz, amihez a legjobban ért – a marketinget. Nem kell azon törnöd a fejed, hogy találj jó marketingeseket, hogy menedzseld a kampányokat, és hogy képezd magad folyamatosan. Olcsóbb is, mint egy házon belüli csapatot fenntartani. Egy ügynökségi szerződéssel ráadásul hozzáférsz egy különböző területeken profi szakértői teamhez, kb. annyi pénzért, amennyibe egy jó marketinges kerül járulékostól, képzésestől. Nem utolsó sorban, ha egy külsős csapat megismeri az üzleted, külső szemlélőként sok olyan dologra rávilágíthat, amit belülről lehetetlen észrevenni.

 

Érvek a marketing kiszervezése ellen

Kiszervezett marketinggel nincs főállású embered. Az ügynökség nem neked dolgozik egész nap, rajtad kívül sok más ügyfelük is van. Tudomásul kell venned, hogy nem fognak minden kérésre azonnal ugrani. Nehéz tapasztalat nélkül kiválasztani a megfelelő céget. Ha rosszul választasz több lesz a kár, mint a haszon.

 

Érvek a házon belüli marketing mellett

Ha van marketing részleg a cégednél, a teljes irányítás a kezedben marad. A marketing vezetőd rendszeresen beszámol a részletekről, a stratégiát közösen alkotjátok. A marketing csapat teljes munkaidőben a cégnek dolgozik, a visszacsatolások, valamint a reakcióidő is gyorsabb. A munkatársak jobban ismerik a céges kultúrát és az értékeket, így a cég kommunikációja is élethűbb, emberközelibb, közvetlenebb lehet.

 

Érvek a házon belüli marketing ellen

Egy jól működő marketing teamet összeállítani nagyon költséges és időigényes folyamat. Amennyiben kezdőket alkalmazol, nem biztos, hogy ugyanazokat az eredményeket kapod, mint amire számítasz. Azonos költségvetés mellett jóval kevesebb pénz marad a fizetett hirdetésekre, mivel a büdzsé jelentős részét felemésztik a bérek és juttatások.

 

Legtöbbször a legjobb gyakorlat a hibrid módszer, amikor is bizonyos területek házon belül maradnak, a többit pedig kiszervezed.

Folytatás a következő bejegyzésben…

 

Konzultációt kérek

 

 

Comments are closed.

Oszd meg, ha tetszett!